A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács mentorprogramot indít Háromszéken kísérleti jelleggel, három sepsiszentgyörgyi liceum részvételével.  A program bonyolításához szükséges szakmai hátteret a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete biztosítja. A Mentorprogram célja négy-hat fiatal, alulteljesítő tehetség fejlesztése, támogatása személyiségük kibontakoztatásában. A program keretében a mentor képzésen kiemelkedő eredményeket elért szakemberek (mint mentorok), valamint szakmai előrehaladásuk érdekében személyes támogatást/tanácsokat váró tanulók (mint mentoráltak) dolgoznak együtt négy hónapon át. A program megvalósulási helyszíne: Sepsiszentgyörgy.

A programot megelőzően mentorképző tanfolyamot szerveztünk pedagógusoknak, tehetséggondozásban tevékenykedő szakembereknek, Bajor Péter és Bajor Beáta magyarországi tehetséggondozói szakértők vezetésével. Ezzel kívántuk megalapozni szakmailag a mentorprogramunkat, azaz a képzésen résztvevő kollégák közül hármat megbíztunk a mentorálás feladatával.

Első lésében mérést végeztünk, gondolkodási és érdeklődési területnek megfelelő kompetenciák meghatározására, majd az eredmények alapján kiválasztunk 4-6 fiatalt, akik a bekerülnek a mentorprogramba, azaz négy hónapon keresztül egyéni fejlesztési terv alapján együttműködik a mentorral képességeinek fejlesztésében. A célcsoportot a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közigazgatási Liceum, Plugor Sándor Művészeti Liceum és Református Kollégium XI. osztályai képezik, közülük válogatjuk ki a mentorprogramba kerülő diákokat.  A mérési eszközök kiválasztásában, valamint az eredmények összegzésében Dr. Páskuné Kiss Jutka, Dr. Kondé Zoltán és Dr. Abari Kálmán a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének habilitált egyetemi docense nyújt szakmai segítséget. 

A mérés folyamata
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács által szervezett és támogatott mentorprogramban olyan tanulók azonosítását célozzuk meg, akik esetében valamilyen belső vagy külső ok miatt gátolt a tehetségpotenciál kibontakozása, vagyis tehetségük nem nyilvánvaló.
A mérés célja a kognitív képességek szempontjából a (1) fluid intelligencia mérése, a nem-kognitív jellemzők terén pedig egy (2) motivációs profil felállítása, valamint egy (3) tehetségprofil készítése.

Az online mérés két nagyobb egysége a kognitív kapacitás és a motiváció mérés.
 
1. Kognitív kapacitás mérése.  A vizsgálat során a fluid és a kristályos intelligenciát teszteljük. A fluid intelligenciát tükröző képességek a munkamemória kapacitása/terjedelme és a logikai képesség, a kristályos intelligenciát tükröző képesség pedig a nyelvi analógiák felismerése. Mindhárom önálló kognitív képességként, vagy képességösszetevőként is értelmezhető, így a kapott teljesítménymutatók önmagukban is alkalmasak a személy kognitív teljesítőképességének jellemzésére.Az első kettő kevésbé érzékeny az iskolázottásgra és a szocializációs hátrányokra.

Az online tesztkitöltést követően követően a rögzített adatok továbbításra kerülnek az Inquisit szerverére (lásd lentebb), és egy a kezelőfelületen keresztül letölthető excel fájl formájában tárolódnak. Mint ahogy a kitöltés helyszíne és időpontja is.

2. Motiváció mérése. Ehhez a Motivációs Profil Kérdőívet használjuk, amelyet – eltérően az egyetértés intenzitását mérő Likert-skálás megoldástól – pontelosztásos módon szerkesztettük. Ezzel a megoldással elkerülhetjük a „felfelé pontozást”, és a motiváció minőségi aspektusaira, az egyes motivációs tartalmak személyes motivációs mintázatában megjelenő pozíciójára, azaz a személyes motivációs profilra jobban ráláthatunk. Vagyis nem arra kapunk választ, hogy mennyire motivált egy tanuló a tanulásra, hanem hogy hogyan, és mi a legjobb mód őt mozgásba hozni.

A mérés során használt mérőeszközök
1. Kognitív képességek mérése
A kognitív képességek mérésének célja a tanulók kognitív potenciáljának becslésén keresztül a kiemelkedő, de legalább az átlagos szintet meghaladó képességű tanulók azonosításával megalapozni a mentorprogram sikerét.
A kognitív képességek a személy intellektuális „erőforrásainak” és „eszközkészletének” azon tényezőit jelentik, amelyek a nem kognitív tényezőkkel (motiváció, érdeklődés, személyiség) összefonódva a tehetség kibontakozásának folyamatát a személyt érő környezeti hatások (nevelés, oktatás, tehetséggondozás) mentén meghatározzák. A kognitív képességek mint az értelem adottságai ugyanakkor csak a lehetőségét kínálják annak, hogy a tanuló a környezeti tényezők szerencsés együttállása esetén, megfelelő eltökéltség és elszántság mellett, kitartó erőfeszítések és munka révén kibontakoztathassa a benne rejlő tehetséget.

2. Motivációs Profil Kérdőív
A Motivációs Profil Kérdőívet – eltérően az egyetértés intenzitását mérő Likert-skálás megoldástól – pontelosztásos módon szerkesztettük. Ezzel a megoldással elkerülhetjük a „felfelé pontozást”, és a motiváció minőségi aspektusaira, az egyes motivációs tartalmak személyes motivációs mintázatában megjelenő pozíciójára, azaz a személyes motivációs profilra jobban ráláthatunk. A kérdőív által mért motivációs skálák a következők: Erőfeszítés, Feladatorientáció, Versengés, Dicséret, Jutalom, Státusz, Visszajelzés, Társas törődés, Társas függés.

3. A tehetségterületek vizsgálata
Howard Gardner Többszörös Intelligenciaelmélete szerint nem csak egyféle intelligencia létezik. A különböző „intelligenciák” más-más kognitív területre szakosodtak, továbbá minden emberben egy sajátos „keveréket”, mintázatot alkotnak. A szerző eredetileg hat intelligenciát különböztetett meg, amelyet mára kilencre bővített. Ezek az intelligenciák (vagy kompetenciák) a személy egyedi fogékonyságához, tehetségéhez kapcsolódnak, és megmutatkoznak abban a módban, ahogy a személyek demonstrálják – amennyiben erre lehetőséget kapnak – intellektusukat. Az egyes intelligenciák fejlettségüket tekintve eltérhetnek egymástól. Ezek az intelligenciaterületek a következők: verbális-nyelvi, logikai-matematikai, téri-vizuális, zenei, testi-kinesztetikus, interperszonális, intraperszonális, természeti, egzisztenciális intelligencia.

Mérések csoportonkénti időbeosztása

 

Az elemzéseket hatfokú Likert-skálával végezték. Az eredmények úgy iskolák/osztályok szintén hasznosíthatók, mint egyénileg. Minden mérésben résztvevő diák kimutatást kapott a mérési eredményekről, konkrétan egyéni motivációs és tehetségprofilt. 

A felmérés eredményei alapján megtudtuk, hogy a három középiskola diákjai, annak ellenére, hogy háromfajta profilú (művészeti, szakmai, elméleti) osztályból vannak, hasonló módon motiválhatók: kihívást jelentő feladatba való bevonással mozgósíthatók, de nagyon fontos számukra az elismerés és a visszajelzés is. Az eredményekből az is kitűnik, hogy mindhárom osztályban vannak többféle tehetségű diákok, a gazdasági liceumban is vannak zenei vagy sporttehetségek, a művészetiben is informatikai vagy interperszonális tehetség, tehát tehetségterületek szempontjából nagyjából egyenletes szórást mutatnak a diákok. 
 
A mentorprogram
 
Második lépésben a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elindítja a mentorprogramot is, azzal a néhány fiatallal, akiről a felmérésekből kiderült, hogy valamilyen belső vagy külső ok miatt gátolt a bennük rejlő potenciál kibontakozása, vagyis tehetségük nem nyilvánvaló, nem egyértelmű a világ számára. Az alulteljesítő tehetségeket egy négyhónapos, januártól áprilisig tartó közös munka során mentorálják az előzőleg felkészített helyi tanárok. A mentorprogramba két diák került be a Berde Áron Gazdasági Líceumból és három diák a Plugor Sándor Művészeti Líceumból. 

 

A programról a médiában:

Székelyhon

https://szekelyhon.ro/aktualis/haromszek/haromszeki-mentorprogram-a-kihivast-jelento-feladatokkal-a-legtobb-diakot-motivalni-lehet?fbclid=IwY2xjawPkHR9leHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEekP_n5o5q_295HDP9kSelRvu9sL-6qlomTjTnwBxw2fye8SVcTbY7niRENA4_aem_ZR96nyEGWqVeQ6wfNAZCJw

Háromszék napilap

https://www.3szek.ro/load/cikk/178671/palyavalasztas-elotti-diakokat-tamogatnak-szekelyfoldi-tehetsegsegito-tanac

Szervező: Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács sztt logo

Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium, Budapest  KIM logo color 

 

NTP logo color rgb

 

Fotók

Mérések bonyolítása

IMG 20251125 084149 resized 20251126 012419983 IMG 20251125 103405 resized 20251126 012418836

IMG 20251125 112008 resized 20251126 012419416 IMG 20251125 121240 resized 20251126 012419162

IMG 20251127 120513 resized 20251127 125222919 IMG 20251127 120531 resized 20251127 125223226

 

 

Székelyföldi Tehetségpontok térképe

contentmap_module

Minden jog fenntartva! – ©

sztt logo monochrom

tehetsegpont.ro

520014 Sepsiszentgyörgy,
Templom utca 1A

Tel.: +40 267 351 959

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

fb icon