Múlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium nevelői közössége, számszerint 24-en résztvettek az R15-05 szakmai programon, akkreditált Matehetsz képzésen, amelynek célja a rendszerszemlélet pszichológiai és pedagógiai aspektusainak érvényesítése az intézményi komplex tehetséggondozó programokban. A program a NTP_TSZMT_M_24 azonosító számú pályázati tevékenységként valósult meg, a Nemzeti Kulturális Alapkezelő támogatásával.
A kétnapos intenzív képzés tematikája az egyéni tehetséggondozói programok komplex ismeretanyaga volt. A képzést Dr. Balogh László, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Tanszékének nyugalmazott vezetője, valamint Farkas György, a budapesti Balassi Gimnázium igazgatója tartották.
Az elméletben felvázoltakat a jelen lévő kollégák saját tapasztalataikra alapozott példákkal tették gyakorlatiassá, illetve a kettő együtt jelentette a "testreszabást", amelyek módszertani felismerésekben konkretizálódtak.
Az intézményi tehetséggondozás kialakításának első lépése a szemléletváltásban gyökerezik, miszerint nincsenek "selejtek", csak fel nem ismert tehetségek. Ez az alap, a minden gyermekre való odafigyelés, a holisztikus szemlélet a gyermek tanításában, nevelésében. Amennyiben van empátia, az minden irányban megnyilvánul: úgy a pedagógus-gyermek kapcsolatában, mint a pedagógusok közötti kapcsolatokban. Egy olyan közösség, amelyben adva van az együttműködés, nevelői szinten, az biztos alapot jelent a tehetséggondozás magaszintű kialakításában, intézményi szinten.
Csakis így alakítható ki tehetségbarát környezet, egy olyan környezet, amelyben a gyermek jól érzi magát. Nincsenek gátlásai, nem szorong, van motiváció (jó ehhez a közösséghez tartozni, vannak sikerélményei, értékesnek érzi magét, stb.), így szabadon megnyilvánul, felszínre jön a benne lévő tehetség.
Nagyon sok jó példát hallhattunk a képzés alatt, sikertörténeteket arra vonatkozóan is, hogy összefogással, odafigyeléssel és együttműködéssel a legalsóbb szintekről induló diákoknak is van esélyük felfejlődni, sőt, komoly eredményeket elérni és elégedett emberré válni az életben.
Az intézményi tehetséggondozás abban is különbözik a hagyományostól, hogy nem egy ember "cipeli a hátán" a tehetséget, hanem közös üggyé válik, összefognak a pedagógusok a tehetség körül, és mindenki hozzátesz valamit a fejlődéshez.
A képzés befejezéseként a kollégák a Balassi Gimnázium pályázati gyakorlatával is megismerkedtek.
A program támogatói:
Nemzeti Kulturális és Innovációs Minisztérium
Amőba Alapítvány
Szervező és bonyolító: Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy
Pillanatképek a képzésről