Az Ady Endre ösztöndíj-program fő célkitűzése, a szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok támogatása. Sikerrel valósult meg 87 magyar nyelven tanuló diák pénzügyi támogatása a pályázat által, mely olyan lehetőségeket biztosít számukra, melyeket a családok önerőböl, az esetek nagytöbbségében, nem tudnak biztosítani.
A program közvetlen célcsoportja a 6-12. osztályos tanulók voltak Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyékből, akik magyar nyelven folytatják tanulmányaikat. A pályázók életkora 13-19 év közötti, jellemzően jó tanulók, szociálisan hátrányos helyzetűek és többnyire legalább egy területen tehetségeseg, de sokan több területen is. Jellemzőbb tehetségterületek: matematika, fizika, informatika, anyanyelv, ének, sport vagy valamilyen hangszer, de megjelenik a biológia, földrajz, rajz, festészet, néptánc és történelem is.
Az érvényes pályázatokat egy nyolc tagú semleges bizottság bírálta el külön-külön, egységes szempontrendszer alapján, így sikerült mindenféle szubjektivitást kizárva a legtehetségesebb, ugyanakkor a legjobban rászoruló diákokat kiválasztani. Ennek megfelelően 87 diák nyert egyenként 100.000 Ft-os támogatást, aminek folyósítására márciusban került sor. A nyertesek fele-fele arányban városi illetve vidéki lakhelyű tanulók, egy vagy több területen tehetséges, szerény anyagiak között és szűk lehetőségekkel bíró diákok.
Az ösztöndíjban részesült tanulók 63%-a több teheségterületen tehetséges 39 tanuló gimnáziumi tagozatos, jellemzően 13-15 eves, 48 tanuló líceumi tagozatos, ők 16-19 évesek. A 87 ösztöndíjasból 60-an értek el megyei 1-2 helyezést, 41-en országos 1-4 helyezést és 22-en nemzetközi 1-6 helyezést.
A pályázatban megfogalmazott célokat teljes mértékben sikerült teljesíteni a megvalósítási időszakban. Sikerült biztosítanunk a hozzáférhetőséget és elérhetőséget az ösztöndíjpályázathoz a Maros, Hargita, Kovászna, és Bákó megyékben a diákok számára.
A program legnagyobb eredménye, hogy sikerül hozzájárulni ahhoz, hogy 87 tehetséges, ugyanakkor szociálisan hátrányos helyzetű tanuló zavartalanabbul folytathassa tanulmányait, olyan kellékeket szerezhessen be, melyeket egyébként nem engedhetnének meg maguknak, olyan tanulmányi vagy tehetség táborokban vehetnek részt, melyekre eddig nem jutott lehetőségük.
Tiszteletre méltó és ösztönző az az igyekezet, amivel ezek a nehéz körülmények között élő tanulók, tudatosan és szorgalmasan állnak a tanulás és fejlődés mellé. A beszámolókból jól látható, hogy milyen sok időt és energiát fektetnek abba, hogy jó eredményeket érjenek el és ezáltal biztsoítsák saját maguk számára a jobb jövőt.