Tizenhat tehetséggondozó szakember vett részt az Eurocenter konferenciatermében szervezett szakmai fórumon.
A program meghívottjai Kormos Dénes kutató fejlesztő pedagógus, a Kárpát-medencei tehetségsegítő tanács kollégiumának vezetője valamint a kollégium Észak-magyarországi felelőse, Tóth Ilona voltak.
A beszélgetések fő témája a: szakmailag megalapozott tehetségsegítő programok, a tehetségmodell, komplex tehetségsegítő programok kialakítása, a támogató környezet kialakítása, a tehetségpont megalakításának és létének előnyei voltak.
Egy igazán jó hangulatú és irányt mutató beszélgetés alakult ki a képviselők között, nagyon sok kérdésre kaphattak választ a résztvevűk a magyarországi szaklemberektől. Mivel a szervezett tehetséggondozás még viszonylag új forma székelyföldön, nagyon sok munka szükséges, hogy komoly kiterjesztettsége legyen. Ezért fontosak a hasonló szakmai összejövetelek, ahol elhivatott személyek, komoly tapasztalattal rendelkező szakemberekkel vitathatják meg jövőbeni terveiket, azok irányát és főleg a mikéntjét, hogy így minél jobb hatást érhessenek el.

