Az Ady Endre ösztöndíj-program fő célkitűzése, a szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok támogatása volt. Sikerrel valósult meg 75 magyar nyelven tanuló diák pénzügyi támogatása a pályázat által, mely olyan lehetőségeket biztosít számukra, melyeket a családok önerőböl, az esetek többségében, nem tudnak biztosítani.
A pályázatban megfogalmazott célokat teljes mértékben sikerült teljesíteni a megvalósítási időszakban. Sikerült biztosítanunk a hozzáférhetőséget és elérhetőséget az ösztöndíjpályázathoz a Kovászna, Brassó, Bákó megyékben, illetve Bukarest-i diákok számára.
Az érvényes pályázatokat egy 6 tagú semleges bizottság bírálta el külön-külön, egységes szempontrendszer alapján, így sikerült mindenféle szubjektivitást kizárva a legtehetségesebb, ugyanakkor a legjobban rászoruló diákokat kiválasztani. Ennek megfelelően 75 diák nyert egyenként 100.000 Ft-os támogatást, aminek folyósítására február folyamán került sor. A nyertesek fele-fele arányban városi illetve vidéki lakhelyű tanuló, egy vagy több területen tehetséges, szerény anyagiak között és szűk lehetőségekkel bíró diákok.
A beszámolók mind azt támasztják alá, hogy az ösztöndíjra nagyon nagy szükségük volt a tanulóknak és családjuknak egyaránt. Az ösztöndíjas tanulók nagy hányada csonka családban él, legtöbbszőr csak az édesanya neveli őket, de vannak közöttük aki családi házakban élnek, vagy nagyszülőknél nevelkednek, de nagyon sok esetben betegségekkel is küszködik a család valamely tagja.
A legtöbb diák, a manapság tanulás szempontjából is megkerülhetetlen, laptop vásárlásra költötte az ösztöndíjat. Beszámolóik szerint a mindennapi tanulásban, a napi házifeladatok elkészítéséhez is elengedhetetlen ez az eszköz, az internetre való csatlakozás és tájékozódás nélkül lemaradásra számíthatnak korcsoportjukhoz képzest. Szintén sokan költöttek szakkönyvekre, főleg az érettségiző, felvételi előtt álló diákok. Egyéb, amiben az ösztöndíjtámogatás segítséget nyújtott a diákoknak és családjaiknak: elektromos gitár, cserkésztagság díj, versenyek részvételi díja és utazás, dob oktatás, úszóbérlet, festészeti kellékek, 3D-s látványtervhez szükséges rajzpad, hegedűtartozékok, székelyruha, angol magánórák, egyetemi felkészítő, kerékpár, tábori díj, színházbérlet, tanulósarok felújítása, könyvespolc a sok díjban szerzett könyv tárolásához, saját kötet kiadásához és bemutatásához stb.
Jól látható, hogy mind-mind olyan dolgok, amik vagy az iskolai előmenetel szempontjából, vagy a tehetségterülettel kapcsolatosan hasznosítható és nélkülözhetetlen.
Tiszteletre méltó és ösztönző az az igyekezet, amivel ezek a nehéz körülmények között élő tanulók, tudatosan és szorgalmasan állnak a tanulás és fejlődés mellé. A beszámolókból jól látható, hogy milyen sok időt és energiát fektetnek abba, hogy jó eredményeket érjenek el és ezáltal biztsoítsák saját maguk számára a jobb jövőt.
Támogató: