Június 22-én zajlott a Székelyföldi Tehetségnap, nagyon sikeresen. A diákok nagyon tehetségesek voltak a szervezésben és a megvalósításban is:) Voltak fellépők, sport, természettudomány, dráma, a zenei pillanatok - fantasztikus élményekben volt részünk, csodáltuk a fellépők tehetségét:) Volt díjazás, volt élőrajz a közönség soraiban:)

A kultúráért és innovációért felelős miniszter jóváhagyta a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács által, az NTP-ADY-M-22-0006 azonosítószámú pályázat keretében előterjesztett ösztöndíjas tanulók listáját.

ADY ENDRE Ösztöndíjprogram pályázati felhívás a 2024–2025-ös tanévre

Ady Endre-ösztöndíj a tehetséges, romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő VI–XII. osztályos tanulók támogatására (2024–2025-ös tanév)

A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács pályázatot hirdet a határon túli tehetséges magyar középiskolás tanulók támogatására.

Ady Endre-ösztöndíj tehetséges, romániai magyar nyelvű közoktatásban résztvevő VI-XII osztályos tanulók támogatására (2022/2023-as tanév)

A Miniszterelnökség megbízásából (az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Programja programja alapján) a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács az NTP-ADY-M-22 kódszámú nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. (2022/2023-as tanév)

I.    Szakmai indoklás:
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a kiemelkedő tehetségek támogatása.

II.    A pályázat célja:
Pénzügyi segítségnyújtás a romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, 6–12. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára.

Ady Endre-ösztöndíj a tehetséges, romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő VI–XII. osztályos tanulók támogatására (2023–2024-es tanév)

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (a továbbiakban: Támogató) megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2023–2024. évi cselekvési programja alapján pályázatot hirdet a határon túli tehetséges magyar középiskolás tanulók támogatására.

I. Szakmai indoklás: A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a magyarországi és a határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek nemzeti együttműködésének segítése.

II. A pályázat célja: Pénzügyi segítségnyújtás a romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, VI–XII. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára, annak érdekében, hogy a támogatás révén zavartalanabbul folytathassák tanulmányaikat.

A projekt célja fejlesztő eszközcsomagok beszerzése és azok szétosztása iskolák-óvodák részére a Székelyföldi tehetséggondozás fejlesztése érdekében, mely dolog sikersen megtörtént.

A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, a 2020–2021-es tanévben, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja keretében) NTP-ADY-M-20-0005 kódszámú pályázat alapján nyílt pályázatot hirdetett a romániai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. A program közvetlen célcsoportja a 6-12. osztályos tanulók voltak Maros, Hargita, Kovászna, Brassó és Bákó megyékből, akik magyar nyelven folytatják tanulmányaikat.

Az Ady Endre ösztöndíj-program fő célkitűzése, a szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok támogatása. Sikerrel valósult meg 87 magyar nyelven tanuló diák pénzügyi támogatása a pályázat által, mely olyan lehetőségeket biztosít számukra, melyeket a családok önerőböl, az esetek nagytöbbségében, nem tudnak biztosítani.

Kis Emese

Jelölő: Hodor Enikő, pedagógus, SzTT tag

Minden iskolában akad szerencsére egy olyan kivételes elkötelezettségű, kimagasló képességű és a szülőföld, saját közössége iránt határtalan szeretettel rendelkező személyiség, aki felülmúlhatatlan munkabírásával, irigylésre méltó kitartásával, elviselhetőbbé teszi a szürke hétköznapokat,

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár jóváhagyta a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács által, az NTP-ADY-M-20-0005 azonosítószámú pályázat keretében előterjesztett ösztöndíjas tanulók listáját.

A kultúráért és innovációért felelős magyarországi miniszter 2024. február 22-én jóváhagyta a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács által, az NTP-ADY-M-23-0005NTP-ADY-M-23-0005 azonosítószámú pályázat keretében előterjesztett ösztöndíjas tanulók listáját. Az ösztöndíjasok névsorát az adatvédelmi szabályok miatt nem hozzuk nyilvánosságra az SzTT honlapján, az eredményt mindenkivel e-mailben közöljük.

November 26-án közel 25 tag részvételével zajlott az SzTT gyűlés, a Puskás Tivadar Szakliceum dísztermében. Első alkalommal voltak jelen szülők, most már hivatalosan is, ugyanis a Tanács egyhangúan megszavazta a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács Szülői Tagozatát, változó képviselettel és egyetlen szavazati joggal a gyűléseken. A gyűlés jó hangulatban zajlott, érdekes beszámolókkal, és a végén a jelenlévők Csáki Ernő szakmai vezetésével megnézték a Puskás Tivadar kiállítást. A gyűlés közös vacsorával zárult a liceum étkezdéjében.

Múlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium nevelői közössége, számszerint 24-en résztvettek az R15-05 szakmai programon,  akkreditált Matehetsz képzésen, amelynek célja a rendszerszemlélet pszichológiai és pedagógiai aspektusainak érvényesítése az intézményi komplex tehetséggondozó programokban. A program a NTP_TSZMT_M_24 azonosító számú pályázati tevékenységként valósult meg, a Nemzeti Kulturális Alapkezelő támogatásával.

Június 8-10 között meghatározó képzésre került sor a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, amely intézményi alapokra helyezi a szakszerű tehetséggondozást, az egyéni fejlesztési tervek gyakorlatba ültetésével.

2019. július - 2020. decembere között "Székelyföldi tehetséggondozás" címmel bonyolított pályázatot a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, melynek keretében az alábbi programok valósultak meg.

Április 18-19 periódusban zajlott az Okoskocka fejlesztő műhely pedagógusoknak két helyszínen:

- Székelyudvarhelyen a Ficánka Napköziotthonban a gyermekek a vizuális észlelést gyakorolták az Okoskockával Dr. Kelemen Lajos, az eszköz fejlesztőjének irányításával, 19 óvónő és pedagógusjelölt társaságában.
- Sepsiszentgyörgyön a Kőrösi Csoma Sándor Napköziotthonban varázsolt élménydús napot dr. Kelemen Lajos, ahol számolási készségek fejlesztésére került sor 10 óvónő részvételével.

November 18-19-én módszertani pedagógus továbbképzés zajlott Sepsiszentgyörgyön az Amőba Oktatási Központ épületében, 31, többnyire pedagógus résztvevővel. Az Okoskocka eszközcsalád pedagógiai alkalmazása elnevezésű foglalkozást Dr. Kelemen Lajos pszichológus, az Okoska tehetségház megálmodója tartotta.

A rendezvénynek a Plugor Sándor Művészeti Líceum díszterme adott helyszínt.

Programvezetők: Lukács Beáta és Fazakas Bálint

Szervező: Sütő Kriszta

A látványelemeket tervezte: Kiss Zsuzsanna Imola (meghívó) és Kiss Eszter (plakát)

Mindannyian a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai.

December  1-3 között egy 17 tagú csoport látogatott a budapesti Balassi Bálint nyolcévfolyamos gimnáziumba. A szakmai út célja rendszerszintű tehetséggondozói gyakorlatok megtapasztalása volt. A résztvevők a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző, valamint a székelyudvarhelyi Ficánka és Eszterlánc ovódák pedagógusai voltak. A programot a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.

A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) tehetséggondozó programja I-IV és V-VIII osztályos diákoknak a 2021. október - 2022. április közötti időszakra.

Készségfejlesztő tevékenységek Hargita, Kovászna és Maros megyei elemi és gimnáziumi tagozatos diákoknak. A "kincskeresés" a Szülőföld jobb megismerését célozza, változatos módon: épített örökség dokumentálása, a múlt megörökítése interjúkkal idős emberekkel, fotódokumentáció/film készítése, a környék forrásainak felkutatása és rendbetétele, stb. A csoportok tevékenységét munkanapló rögzíti, amely kötelező melléklete a többhónapos folyamatot összegző beszámolónak. A legsikeresebb "kincskeresők" értékes könyvjutalomban részesülnek, a nyertes csapat pedig ingyenes táborozáson vesz részt Magyarországon.

A programban való részvétel előfeltétele a SZÁNDÉKNYILATKOZAT megküldése, melyet e-mailen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várunk október 18-ig.

A műhelymunkák beküldésének határideje: április 9

Minden jog fenntartva! – ©

sztt logo monochrom

tehetsegpont.ro

520014 Sepsiszentgyörgy,
Templom utca 1A

Tel.: +40 267 351 959

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

fb icon