Tegnap megtartotta évvégi gyűlését az SzTT. Új taggal bővültünk: a Felszállott a páva! színvonalas verseny díjazottja, a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes is résztvesz hagyományőrző és fiatalokat-gyermekeket oktató tevékenységével a tanács munkájában.

Sok sikert kívánunk hozzá és hosszantartó együttműködést!

 

A tanács megvitatta és a végén közös megállapodással döntött a Kincskereső program novemberi indításáról. Hat témában hirdetünk meg pályázatot, elemi osztályos tagozatosoktól egészen liceumi tagozatokig, széles célcsoportnak szól. A program meghirdetési időpontja: 2014. november 5., a pályázatok leadási határideje: 2015. február 9.


A részletes felhívást az SzTT honlapján közzétesszük.

 

A lehetőségeket és szükségleteket figyelembevéve, prioritásokat meghatározva, az SzTT 2015-re a következő konkrét terveket fogalmazta meg:

 

1. Székelyföldi Tehetségalap létrehozása
2. Hálózati együttműködés erősítése
3. Tehetségpontok programjainak támogatása

 

Ennek érdekében már most elkezdődik a szervezői tevékenység a helyi és országos források azonosításában, népszerűsítő proramok beindításában és a központok közötti kommunikáció erősítésében.

 

A megvalósításhoz szükséges részletek kidolgozásához segít bennünket a csatolt űrlap. Kérjük a Tanácstagok közreműködését az űrlap kitöltésében, ötletekkel, javaslatokkal, konkrét adatokkal az egyes feladatokhoz kapcsolódóan. Kérjük szépen a kitöltött űrlapot minél hamarabb visszajuttatni az én címemre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Minden jog fenntartva! – ©

sztt logo monochrom

tehetsegpont.ro

520014 Sepsiszentgyörgy,
Templom utca 1A

Tel.: +40 267 351 959

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

fb icon