Manapság sok fiatal küszködik önmagával, tehetségének kibontakozását, személyiségének szabad megnyilvánulását belső és külső gátak akadályozzák. A belső akadályok, mint önbizalomhiány, leértékelődés, frusztráltság az önismeret hiányából fakadnak. A drámapedagógia út önmagunk megismerése felé. Célja, a lélek, a szellem és a test harmóniájának megtalálása a formálható és fogékony kamaszok életében. A fiatal generáció számára elengedhetetlen a segítségnyújtás útkeresésükben, ezáltal közelítve egy boldog és kiegyensúlyozott jövő felé, nemcsak az egyén, de a közösség életében is.
A színházinevelés-program célja összekapcsolni a színházat a fiatalok mindennapi tapasztalataival, azaz testközelbe hozni egy adott előadás mondanivalóját a tinédzser lélekhez. Fontosnak tartjuk érzékennyé tenni őket a minket körülvevő társadalmi problémákkal szemben, valamint növelni szociális felelősségvállalásukat. Egy alternatív pedagógiai módszer, amely nemcsak színházszerető, de –értő közönség (ki)nevelésén is munkálkodik.
Októberben az SzTT drámaműhelyt indított fiataloknak, a bonyolító az Amőba Alapítvány. A műhely egy önfejlesztési lehetőség, a fiatalok három szintes foglalkozásokon vesznek részt. Az első szint egyfajta bevezetőt nyújt a megtekintendő előadásokhoz, egy felkészítő, amely segít befogadni a színházi élményt és összekapcsolni azt saját hétköznapi valóságukkal. A második szint az a kiválasztott előadás megtekintése, amelyet követ a harmadik, vagyis az utolsó szint egy levezető beszélgetések formájában. Az oktatók és színészek által kísért beszélgetések önálló értelmezések létrehozására ösztönözi a fiatalokat, egy-egy meghatározott társadalmi-, személyes-, vagy globális téma körüljárásával. Ezek a foglalkozások levezethetők egyéni, vagy csoportos jelentkezés (osztályfőnökök bevonásával) során felállított csapatokban.
Összesen 3 előadást tervezünk, ezek mindegyikéhez tartozik egy alkalom - felvezetés, egy alkalom - megtekintés, két alkalom - levezetés, azaz előadásonként összesen 4 műhelyfoglalkozást tervezünk, a program végén pedig 4 alkalmat (összegzés, értékelés, elemzés és befejezés). A műhelyfoglalkozások hetente egy alkalommal valósulnak meg, így az egész program összesen 16 hetet foglal magába. Megvalósítási időszak: 2024. október - 2025. március. A tehetségműhelyt Bereczki Ágota bölcsész, a Győri Nemzeti Színház fődramaturgja vezeti.
Megvalósult tevékenységek
Első találkozás, drámaműhely indítása: október 3.-án volt, amikor elsősorban egymással és a drámajáték lényegével ismerkedtünk. Második foglalkozásunk október 10-én volt, amikor folytattuk az első találkozáskor megkezdett tevékenységet.
A következő programunk október 15-én volt, amikoris közös előadásnézésre mentünk a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz a Győri Nemzeti Színház vendégelőadására. Ez a program két előadás megnézését foglalta magában: Slawomir Mrozek: Sztriptíz, valamint August Strindberg: Az erősebb c. darabjait láttuk. Mindkettő fontos önismereti és társadalmi kérdéseket vetett fel, amelyről az ezt követő műhelymunkán beszéltünk, október 17-én.
Ezután következett október két utolsó találkozása, október 24-én és 31-én, amikor improvizációs és ismeretterjesztő játékokkal felkészültünk a következő közös élményünkre, melyre november 13-án került sor, amikoris Székelyudvarhelyre látogattunk és megtekintettünk egy Shakespeare-feldolgozást, az Athéni Timon alapján íródott Timont.
Projekt azonosító: NTP-TSZMT-M-24
Pályázó: Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács
Bonyolító: Amőba Alapítvány
A programot a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.
Fotógaléria