10 lány és 4 fiú számára biztosított táborozási lehetőséget az SzTT Székelyföldi Kincskereső programja, sikeres pályázás révén. Hat napon át várták érdekesebbnél érdekesebb programok a Kőrispatakról és Etédről érkező VI-VII. osztályos tanulókat.

 

 

1. nap Rabocskai László tanár úr vezetésével barangolták be a környéket a tanulók és tanáraik, megmászva még az Óriáspincetetőt is.


2. nap rovásírást tanultak Pildner Józseffel,majd Virág Endre néptáncoktató vezetésével népi gyermekjátékokat játszottak, ezt követte néhány tánclépés elsajátítása.


3. nap délelőttjén Koncz Klára tanárnő úszni tanította azokat akik még nem tudtak, mások örültek az igazi meleg nyári napnak és élvezettel lubickoltak a nem túl meleg vízben, majd a deli ebéd és jól megérdemelt pihenő után a Czirmai Brigitta tanítónő által tartott „A hétdombi csodatevő szivárvány” drámafoglalkozáson vettünk részt.

 

A sportnap idén is nagy sikert aratott a tanulók körében. A Székelyek a magasban TP részéről Tulit Zsombor, Bertoti Zsolt és Mednyánszky-Méder Mesi segítségével a gyerekek a kipróbálhatták a kötélpályán való csúszást, kötélen mászást és ereszkedést, majd a várva várt kajakozást, mely egy rögtönzött versennyel ért véget. A napot úszásgyakorlat zárta.


Az 5. napon Szabó Jenő búvár tartott érdekes és lélegzetelállító bemutató előadást az óceánok, tengerek világáról, bemutatta a búvárfelszerelést és megélt izgalmas élményekről is mesélt a gyerekeknek. A délutáni programban szintén Rabocskai tanár úr kalauzolta a gyerekeket Maksára, ahol a templomlátogatás mellett gyógynövény és madárismertetőt tartott, valamint térképismereti tudnivalókkal is bővítette a gyerekek ismereteit.


Esténként a foci, ping-pong, röplabda és kézilabda kapott fő szerepet, melyet a sportpályán lehetett játszani. Mindenki elégedetten, tele élményekkel távozott.

 

Hajdu Laura táborfelelős

 

 

Nemzeti Tehetség Program – emet

0
0
0
s2smodern

Székelyföldi Tehetségpontok térképe

contentmap_module

Minden jog fenntartva! – ©

sztt logo monochrom

tehetsegpont.ro

520014 Sepsiszentgyörgy,
Templom utca 1A

Tel.: +40 267 351 959

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

fb icon